Cím: Mennydörgés
Csapat: Super Junior
Páros: KangTeuk
Egyéb szereplők: Eunhyuk és Sungmin mint ikrek
Műfaj: fluff, életkép
Korhatár: nincs
Leeteuk és Kangin igyekeznek jó
szülők lenni az ikreknek, de
ez egyáltalán nem könnyű, ha csak nemrég fogadátk őket örökbe.
Megjegyzés: Sárinak ajánlva. Nem tudtam előre a névnapodról, de mégis adni akartam valamit, ezért egy régi (2011-es) angol ficemet fordítottam le. Fluff, és család, és Leeteuk, szóval remélem, azért tetszeni fog.~
~*~*~
Mikor Leeteuk
belépett a szobába, a fiúk még mindig a gép előtt ültek, és
azzal a bugyuta autóversenyes játékkal játszottak. Úgy
belemerültek, hogy észre sem vették. Karba fonta a kezét, és
köhintett egyet, mire Sungmin végre felfigyelt. Azonnal
hátrapördült a székén, és megbökte Eunhyukot, hogy ő is
tegyen úgy. Leeteuk dühösen nézett rájuk.
- Nem megmondtam egy
fél órája, hogy takarodó van?
- Ja. De nem volt
kedvünk... – von vállat Eunhyuk. Sungmin szemei tágra nyílnak,
és újból megböki a fivérét.
- Umma, csak még öt
percet! – biggyeszti le alsó ajkát aranyosan, de Leeteukre ez
most nem hat. Elfáradt már.
- Nem, nincs
többször „csak még öt perc”! – csattant fel kissé. – Fél
órával ezelőtt kaptatok öt percet, már rég aludnotok kéne!
Kapcsoljátok ki azonnal, vagy az áramot kapcsolom ki!
- De hát akkor
sötét lesz, és nem találsz vissza appához – ellenkezett
Eunhyuk.
- Csak csináld,
amit mondok! – Leeteuk már majdnem kiabált, türelme fogytán.
Minden nap ment a hiszti, ha le kellett feküdni, és kezdett nagyon
elege lenni. Sungmin döbbenten és ijedten nézett rá, még sosem
látta ummát ilyen dühösnek, ezért felkelt és készülődni
kezdett a lefekvéshez. Leeteuk látta, hogy megijesztette, és most,
hogy a fiú végre azt csinálta, amit ráparancsolt, megfordult a
fejében, hogy megvigasztalja, de úgy döntött, most az egyszer
szigorú lesz. Az ikreknek meg kell tanulniuk a szófogadást, ami
láthatóan nem megy, ha mindig kedves és engedékeny.
- Aish, már majdnem
vége volt a körnek! Befejezhettük volna! – morgott Eunhyuk, de
végül csak elmentette a játékot, megnyomta a kikapcsológombot és
kénytelen-kelletlen követte Sungmin példáját. Mikor a számítógép
zöreje elhalt, a távolból, tompán mennydörgés zörejét
hallották meg. Leeteuk kinézett az ablakon.
- Jó kis vihar
lesz...
- Nem fogok tudni
elaludni... félek a mennydörgéstől – mondta halkan Sungmin, és
várakozásteljesen nézett Leeteukre. Normál esetben gyengéd lett
volna és anyáskodó, engedte volna, hogy Sungmin velük aludjon, de
most ehelyett hagyta, hogy a méreg beszéljen belőle.
- Ha elmentél volna
aludni, mikor először mondtam, már rég aludnál és észre sem
vennéd!
- Különben is, nem
vagy már dedós, nyolc vagy, nem kéne ilyenektől félned! –
mondta Eunhyuk keményen. Ő is mérges volt Sungminra, aki ummára
hallgatott és nem rá. Mielőtt örökbe fogadták őket egynéhány
hónapja, Sungmin mindig csak benne bízott, de most már Leeteukhöz
is kötődött. Sungmin kicsit csalódott volt, hogy senkire sem
számíthat, hogy mellébújik, azért megkísérelte, hátha a
cukisága segít. Elbukott, mert senki sem nézett rá. Felsóhajtott
és szomorkásan mászott az ágyába, mikor a testvére is. Leeteuk
átugrotta a szokásos jóéjt-puszit, és lekapcsolta a lámpát.
- Jó éjt, és most
már tényleg alvás! – Az ikrek még mindig hallhatták a mérges
tónust az ummájuk hangjában. Azért megpróbáltak elaludni,
több-kevesebb sikerrel.
~*~*~
Ahogy becsukta az
ajtót, Leeteuk a falapnak dőlt és felsóhajtott, mielőtt
lelkiismeretével küzdve a hálójuk felé vette az irányt.
- Rossz szülő
vagyok?
- Már miért lennél
az? – nézett fel Kangin az újságjából, az ajtófélfának
támaszkodó Leeteukre. Megdöbbentette, hogy szerelme könnyes
szemmel várja a választ.
- Kiabáltam az
ikrekkel... Megijesztettem Sungmint, és Eunhyuk visszabeszél.
Biztos megvan rá az oka... Mit csinálok rosszul? – Leeteuk
könnyei lassan legördültek az arcán, ahogy belépett a szobába
és bezárta maga mögött az ajtót.
- Sosem láttam még
egy olyan csodás szülőt, mint te! – kelt fel Kangin hogy
megölelje szerelmét és lecsókolja a könnyeit. – Úgy
gondoskodsz róluk és ragaszkodj hozzájuk, mintha tényleg az
anyjuk lennél. – Leeteuk még sírás közben is felkuncogott
Kangin szavain. – És mindig te hozol rendbe mindent, ha én
elrontok valamit. Csodállak mindazért, amit a fiainkért és értem
teszel. Tudod, mindig is egy ilyen családra vágytam, és csak neked
köszönhetem... Nem lehetek elég hálás, és nem fogom tudni
viszonozni. Csak azt mondhatom, még inkább belédszerettem –
vallotta be Kangin, de nem hagyta hogy Leeteuk válaszoljon, ahogy
ajkai birtokba vették az övét. Ekkor hallották, hogy nyílik az
ajtó, és úgy rebbentek szét, mintha tűzhöz értek volna. De
Sungmin csak mosolyogva állt ott, nézve ahogy a szülei csókot
váltanak. Csak elpirult, mikor rajtakapták a bámuláson.
- Umma... én úgy
örülök, hogy szereted appát! – mosolygott a fiúcska, de aztán
aggodalom vette át a helyét az arcán. – De ugye engem is
szeretsz?
- Miket gondolsz te?
Hát persze, hogy szeretlek! – Leeteuk letörölte a könnyei
maradékát, és Sungminra mosolygott.
- Omo... hogy te
milyen édes vagy! – borzolta fel a fia haját Kangin és az ölébe
kapta, hogy mindhárman megölelhessék egymást. – Csak azért
jöttél, hogy ezt megkérdezd?
- Nem – rázta kis
buksiját Sungmin –, félek a mennydörgéstől is. De umma olyan
dühös volt, hogy meg kellett kérdeznem, szeret-e még...
- Attól, hogy
mérges vagy valakire, még nem fogod kevésbé szeretni – mondta
Leeteuk meglepve, de kuncogva. Mégis mi jár egy nyolcéves fejében?
- De Eunhyuk mindig
azt mondja, utál, mikor bosszntom...
- Néha hülyeségeket
beszél – szögezte le Kangin, miközben Sungmint ringatta. De
aztán eszébe jutott valami. – Emlékeztet valakire, de nem tudom,
kire...
- Magadra? –
nevetett Leeteuk.
- Nem! Én nem
beszélek hülyeségeket! – háborodott fel azonnal a gyanúsított.
- De, néha igen. –
Kangin ledöbbentette Leeteuk kijelentése, aki csak mosolygott. –
Ne aggódj, én pont így szeretlek!
- Én is! – tette
hozzá Sungmin, és adott egy puszi appa arcára.
- Óóóh! Láttad
ezt? Puszit kaptam! – Kangint teljesen elbűvölte ez az egyszerű
cselekedet, és örömében feldobta a fiát.
- Ne izgasd fel
nagyon, aludni megyünk – emlékeztette Leeteuk, aki visszaváltott
szigorú umma módba.
- De hát látod,
hogy élvezi. Csak még egyszer... – próbálkozott Kangin.
- Ne, kérlek... Nem
akarom, hogy Teukie umma megint mérges legyen. Olyankor ijesztő...
- Sajnálom –
harapott alsó ajkába Leeteuk. – De most meg foglak védeni attól
a mennydörgés-mumustól! – mosolygott Sungminra és megölelte.
- Köszönöm!
Szeretlek! – Neki is járt egy puszi a fiútól, mielőtt bemásztak
az ágyba. Sungmin közel bújt Leeteukhöz, és az új, biztos
kuckójában hamar mély álomba szenderült. A syülők
összemosolyogtak.
- Olyan csodálatos
umma vagy – suttogta Kangin. Leeteuk elpirult, de közelebb hajolt,
hogy válthassanak egy jóéjt-csókot.
~*~*~
Azonban
még egyszer nyílt az ajtó, és ezúttal Eunhyuk kukucskált be
rajta. Meglátva a még égő lámpát, azonnal ki is slisszant
volna, ha leeteuk hangja nem állítja meg.
- Gyere
be, csak halkan. Sugmin már alszik – mondta a szokásos kedves
hangján.
- Nem
vagy mérges? – lepődött meg kellemesen Eunhyuk.
- Miért
kéne mérgesnek lennem?
- Mert
kiabáltál velünk, mikor nem mentünk aludni, mikor elsőre
mondtad, és még mindig felvagyok...
- Nem
szép dolog, hogy nem fogadsz szót ummának, csak mert nem olyan
szigorú, mint én – korholta Kangin. – Örülnöd kéne, hogy
végre van családod. Nem kérünk tőletek sokat, csak hogy
fogadjatok szót. Nem várjuk, hogy olyat csináljatok, amit nem
tudtok, de azt igen, hogy ne csináljátok, ami káros, akkor sem, ha
jól esik. Ezért nem maradhattok fel sokáig, és ezért nem
próbálhatjátok ki a cigit és hasonlókat ha nagyobbak lesztek.
Értve vagyok? – Leeteuk vetett egy oldalpillantást a barátjára,
miért beszél már cigiről egy nyolcévesnek? De a fiuk megint
magára vonta a figyelmüket.
- De...
nyári szünet van – ellenkezett tovább Eunhyuk, de már kevésbé
magabiztosan.
- Sokkal
könnyebb, ha a napirendetek attól még ugyanaz – magyarázta
Leeteuk. – Az árvaházban nem ugyanaz volt a napirend hétvégén
és szünetben is?
- Igaz,
de azt akartam, hogy az itteni életem más legyen...
- Nem
más? Nem bánunk veled másképp? Nem kapod meg a legjobbat
Leeteuktől? – kérdezte Kangin, és a hangja kezdett
felhangosodni.
- De... –
mormogta el Eunhyuk.
- Akkor?
Igazunk van?
- Csitt
már, felébreszted Sungmint – pisszegte le őket Leeteuk.
-
Igazatok van – ismerte el a fiú. Valójában, ezúttal hajlott rá,
hogy egyetértsen, mert bár nem gyakran mutatta, nagyon kötődött
a szüleihez. És hálás volt nekik, amiért elhozták az
árvaházból, méghozzá az imádott ikertestvérével együtt.
- Akkor
légy szíves, menj aludni – mosolygott Leeteuk, és játéoks
hessegető mozdulatokat tett a kezével. – Jó éjt, kicsi.
Eunhyuk bólintott, és el is indult, de az ajtó előtt megtorpant
és visszafordult.
- Nem
aludhatnék itt? – kérdezte halkan.
- De,
persze – vágta rá Kangin habozás nélkül.
- Csak
nem te is félsz a mennydörgéstől? – kuncogott Leeteuk. Eunhyuk
elvörösödött, és ismet megprödült hogy kimenjen, de umma
folytatta. – Sungmin nem fogja megtudni. Már alszik.
- Gyere
ide mellém – ajánlotta fel Kangin, és kinyújtotta kezét a fia
felé. Az nem szólt egy szót sem, csak bemászott az ágyba és
közel fészkelődött appához.
- Jó
éjt, umma, appa.
- Neked
is – felelték egyszerre, mire mind elmosolyodtak, és nem sok
kellett, hogy Eunhyuk is édesdeden aludjon. Mielőtt leoltotta volna
a lámpát, Kangin feltett egy kérdést.
- Mégis
honnan tudtad? Azt hittem, én ismerem őt jobban.
- Csak
rájöttem, hogy amilyen keménynek mutatkozik, az már nem lehet
valós – magyarázta Leeteuk. – Mindig erősnek kellett lennie,
hogy a testvére rá támaszkodhasson. Egy árvaházban nem lehettek
mindketten érzékenyek.
- De
most, hogy itt vannak, már lehetnek – mondta Kangin lágyan.
- Igen.
Azt akarom, hogy Eunhyuk is gondtalanul élhessen, és Sungmin is egy
gyöngéd fivérrel nőjön fel.
- Ez
volna a tökéletes család – mosolygott Kangin és kinyújtotta a
kezét, hogy összefűzze azt a szerelméével. Hosszan, mélyen
néztek egymás szemébe az alvó fiaik felett, mielőtt Kamngin
lekapcsolta a lámpát.
- Tudnod
kéne, hogy a tökéletes nem létezik... de ha létezne, ez a
pillanat az volna. Így csak azt mondhatom, mindig is egy ilyen
családról álmodtam.
