[Brother Complex] 2.fejezet -- I can be your hero (I can be your man)

A kép link a fejezetek áttekintőjéhez!~

A történet adatai: Brother Complex

A fejezetre vonatkozóan:
   Cím: 2.fejezet -- I can be your hero (I can be your man)
   Kapcsolatok: WonHyuk, ShowHyuk
   (Egyéb szereplők: csak egy névtelen mellékszereplő)
   Műfaj: életkép; dráma, féltékenység, kis hurt/comfort
   Korhatár: 12+
   Leírás: az állatmenhely, ahol Minhyuk önkénteskedik, bajban van, és a fiú kétségbeesésében hülyeséget csinál. Hoseok gondolkodás nélkül sietne a segítségére, de akinek hatalmában áll segíteni, és aki Minhyuk hőse lesz, az Hyunwoo hyung. Hoseok már nem tudja azt hazudni magának, hogy nem féltékeny.
   Megjegyzés: Nincs több gyerekmese, itt már elsős egyetemisták.
   Megjegyzés 2: ez nem a környezetvédők vagy politikusok ellen irányult.

   2. fejezet – I can be your hero (I can be your man)*

(~3000 szó)

Jegyzetek:
   *I can be your hero, I can be your man: idézet a Monsta X - Hero számából. Jelentése „lehetek a hősöd, lehetek a férfid”
   *óvadék: Erről az igazat megvallva nem sokat tudok (leginkább az amerikai filmekre alapoztam), tehát semmilyen formában ne tekintsétek bűnügyileg hitelesnek, amit itt írok. Csak úgy használtam, kedvem szerint, ahogy az a történet alakulása szempontjából kellett.

   Az ebédlőasztalt beteríti egy A3-s rajzlap, rajta egy majdnem kész tanteremalaprajz, és mindenféle egyenes és görbe vonalzók, ceruzák és tusok szétszórva. Hoseok a papír fölé görnyedve próbálja mihamarabb befejezni a háziját. A falióra tanúsága szerint mindjárt tizenegy, de a fiú úgy belemerült a munkába, hogy észre sem veszi, mennyi az idő. Talán jobb is, különben elvonná a figyelmét az aggódás, hogy hol lehet az öccse, aki szokatlanul sokáig kimaradt ma. A zárban ekkor kattan halkan a kulcs.

– Megjöttem – szól be Minhyuk, de a hangja erőtlen, és a szokásos vidám csengés helyett üresen kong. Hoseok kezében megáll a tus. Most pillant csak fel az órára, és hirtelen a legrosszabbra gondol. Talán történt valami az öccsével hazafelé jövet? Megtámadták? Megerőszakolták? Amint a fiatalabb, kabátját és cipőjét az előszobában hagyva belép a nappaliba, erős karok szorítják egy izmos mellkashoz.

– Minhyukie... mi baj? – Hoseok igyekszik uralkodni a hangján, de elcsuklik az idegességtől.

– A menhely... – kezdi a fiatalabb, de elakad. Hoseok egyszerre lélegez fel, hogy nem bántalmazták az öccsét, ugyanakkor elszorul a szíve. Az állatmenhely, ahol Minhyuk majd állatorvos akar lenni, és ahol már most az egyetem alatt is önkéntesként segít gondját viselni az állatoknak, mondhatni, az élete.

– Elveszítettétek az egyik állatkát? – találgat az idősebb testvér, mire a másik csak a fejét rázza, és egy nehéz sóhaj hagyja el ajkait.

– Mindüket el fogjuk. A városvezetés... Be akar minket záratni. – Hoseok szóhoz sem jut, csak erősebben szorítja testvérét. Igen, ő is hallotta, pár hete felmerült a tanácsban, hogy túl sok pénz megy el az „állatproblémára”, de... – A sintértelepet tartják meg.

– Ezt... ezt nem tehetik meg! – Hoseok érzi a tehetetlen dühöt forrni a vérében, de az öccse egyenesen remeg a karjaiban a méregtől, és a bátyja karját szorítja, hogy már szinte fáj.

– De meg fogják tenni – a szavak keserűen és élesen buknak elő.

– És... mégis mi lesz az állatokkal? – kérdezi az idősebb, előre félve a választól, és Minhyuk reaciójától. Ugyanakkor, talán jobb, ha kiadja magából. A fiatalabb, bátyjával ellentétben, nem az a fajta, aki könnyen sír, de talán most megkönnyebbülne tőle.

– Elaltatják őket. Mindüket... – suttog a fiatalabb, és újra megremeg, egész testében, de most a szája széle is. A szemei lassan elhomályosulnak ahogy a gazdátlan kedvencekre gondol, akiket sajátjának érez. – Bár örökbefogadhatnám őket. Legalább a foltos cicát... és a fekete kutyust. Meg a lovat. És a hörcsögöket... – a hangja elbicsaklik, ahogy felidézi a kedvenceit, és szorítása Hoseok karján elgyengül. – Hamarosan már sosem láthatom őket újra... – az ajkába harap, mielőtt az első könnycsepp legördülne. A bátyja felemeli a kezét, hogy letörölje, de hamarosan több jön a helyére, és Hoseok már csak annyit tehet, hogy erősen öleli és hagyja a vállán sírni az öcssét, miközben saját könnyeit igyekszik visszatartani.

~*~*~

– Sikerült gond nélkül leadnod az esedékes rajzot? – kérdezi Hyunwoo hyung, mikor délután találkoznak a konditeremben. Hyunwoo hyung egy évvel idősebb, másodéves, szintén építésznek tanul. Ő volt Hoseok mentora, aki az elején elmagyarázta neki, mi hogy működik az egyetemen és a szakjukon, és azóta is jó barátok.

– Ja – bólint Hoseok, majd folytatja a kézisúlyzózást, minden dühét beleadva tegnapról. Hyunwoo csak bólint, majd dolgozni kezd az egyik közeli gépen. Hoseok ezt kedveli benne, semmi fölösleges csevej, nem zavaró köztük a csend. Csak akkor beszélnek, ha van mondandójuk. De attól még mindig figyelnek egymásra. Hyunwoo hyung most is pár perc alatt kiolvassa Hoseok merev mozdulataiból a benne uralkodó feszültséget.

– Idegesnek tűnsz. Történt valami? – kérdezi a sunbae.

– Nem velem. Az öcsémmel – szusszant Hoseok, ahogy leengedi a kézisúlyzót. – Tudod, hogy a tanács kevesebbet akart költeni az állatgondozásra, és sokallták a pénzt, hogy fenntartsanak egy menhelyet és egy sintértelepet is. Találd ki, melyiket tartják meg... – húzza el a száját a fiatalabb keserűen, a hangjában maró gúny (valószínűleg Kihyun hatása).

– Tudom – sóhajt az idősebb –, apám a tanácsban van. – Erre Hoseok döbbenten mered rá.

– Ezt... Miért nem mondtad ezt eddig? – néz rá vádlón a hoobae, mire a másik zavartan felnevet.

– Nem szeretem, ha ez alapján ítélnek meg.

– Jogos... – mereng el Hoseok. – Ha nem ismernélek, én is távolmaradnék egy tanácstag fiától. Azt hinném, valami elkényeztetett, gazdag, beképzelt ficsúr... De apád ugye...? – Hoseok nem fejezi be a mondatot, de az idősebb tudja, mire gondol.

– Ellene szavazott – bólint Hyunwoo. – Őt is zavarja, hogy a pénz döntött a humanitás helyett. – Hoseok keze megfeszül a súlyzón. Ez volt hát az indok? A pénz? Ilyen... ilyen... ostobaság miatt akarják bezárni a menhelyet, és megszabadulni egy csapat ártatlan állatkától? Ennyire kapzsi és felszínes lenne a tanács? – Ha szeretnéd, beszélhetek vele, hogy lobbizzon és tárgyalják újra.

– Tényleg? – A hoobae szemei felcsillannak. – Megtenné nekünk apukád? – Hyunwoo kissé bizonytalanul, de bólint.

– Azt hiszem, meg tudom győzni. De azt nem tudom, ő meg tud-e győzni elég tanácstagot...

– Te volnál a hőse az öcsémnek! – kiált fel Hoseok, mire az idősebb csak vigyorog, de úgy, hogy a szemei eltűnnek.

– Bemutathatnál ennek az öcsédnek, akinek a hőse leszek.

~*~*~

   Hoseok órán ül, mikor a telefonja megcsörren. Ismeretlen szám. Lehet, hogy csak téves, vagy éppen csak egy reklámcég, ugyanakkor... mi van, ha fontos? A fiúnak rossz előérzete van. Mi van, ha anyu kórházban van? Most, hogy már nincs velük apu, ő a legidősebb férfi a családban, és sosem bocsátaná meg magának, ha anyuval vagy Minhyukkal történne valami, és nem lenne ott. Így felvéve a telefont, halkan szól bele.

– Shin Hoseok beszél... kérem várjon egy kicsit, órán vagyok, ki kell jönnöm. – Igyekszik a lehető leghalkabban és leggyorsabban összeszedni a cuccait és elhagyni a termet. Persze, a halk és a gyors mindig is ellentmondásban állt, és több megrovó tekintet is fordul felé, ahogy felakadva a székekben, kibukdácsol két padsor közül. Vissztafordulva bocsánatkérően meghajol többször is, majd végre kiiszkol, és figyelme újra a telefonra fordul. Hála a jó égnek, a másik fél még mindig vonalban van. – Elnézést, hogy megvárattam, már figyelek is.

– Ne haragudj, hogy óráról rángatlak ki, hyung – hallatszik a vonal túlvégéről Minhyuk hangja, és Hoseok megfagy.

– Minhyuk-ah. Miért nem a saját telefonodról hívsz? Történt valami?

– Hyung... Az a helyzet, hogy a rendőrőrsön vagyok.

– Mi? – Hoseok kezéből kiesik a táska, és hangos csattanással ér földet. Majdhogynem a telefon is, de annak gyorsan utánakap, és remegő kézzel emeli a füléhez ismét. – Mi a csudát csinálsz te a rendőrörsön?

– Én csak... tiltakoztam az állatok elaltatása ellen. Mondtam neked, hogy ma jönnek a sintérek, hogy elaltassák őket, de én nem fogom hagyni. – Az öcs hangjában visszafojtott ingerültség cseng. Kis csönd, majd a bátyja hallja, ahogy Minhyuk nagy levegőt vesz. Egy zavarbaejtő vallomás következik? – Szóval... az ajtó elé láncoltam magam, hogy ne tudjanak bemenni... ők meg kihívták a rendőröket, hogy vigyenek el onnan.

– Várj... most le kell ülnöm – nyögi az idősebb. A lábai hirtelen felmondják a szolgálatot, és nem azért, mert lábizmokra nem dolgozna. A falnak dőlve csúszik le a földig, és mélyen lélegzik, próbál lehiggadni. Minhyuk hülyeséget csinált... joggal vitték be, ebből még nagyobb baj is lehet... De meg kell oldaniuk. Ketten, és sürgősen. Anyának nem hiányzik ez az extra stressz. Igazság szerint, Hoseoknak sem, de ő még fiatal, az ő szíve jobban bírja. Újra nagy levegőt vesz és szorosan lehunyja a szemét. – Mi lesz most? Meddig akarnak benntartani?

– Amíg valaki ki nem fizeti az óvadékot.*

– Óvadék... – Mindig a pénz. Abból nekik sosincs sok. Főleg ebben a hónapban, mert új ruhákat is kellett venni, meg a fűtésszámla... – Mégis mennyi? – Hoseok hangja fásult, amitől az öccse egy pillanatra habozik, mielőtt halkan bemondaná a telefonba.

– Kétszázezer won. – A bátyja keze görcsbe szorul a telefon körül. Rengeteg. Nincs annyijuk. Nem csak hogy nála, de még az anyunál lévő pénzzel együtt, az egész családi kasszában nincs már annyi. Próbál nem pánikolni. Csak talál valakit, akitől kérhet kölcsön... – Hyung – Minhyuk hangja rángatja vissza a telefonbeszélgetéshez –, elmondtam mindent, most már le kell tennem...

– Várj! Melyik rendőrőrs?

– Öh... a kerületi, itt a menhelyhez közel.

– Rendben, megtalálom. Kerítek pénzt és kihozlak. Még ma. Csak... maradj most már nyugton, oké? – Hoseok hangja enyhén korholó, ugyanakkor aggodalommal és elszántsággal teli. A fiatalabb érzi, hogy a testvére bármit megtenne érte, és ez a helyzet ellenére nyugalommal tölti el. És persze bűntudattal.

– Persze... sajnálom, hogy ennyi bajt okoztam, hyung – suttogja válaszul Minhyuk. – És köszönöm – a hangjából is hallani, hogy mosolyog. Azzal a hívásnak vége. Hoseok ajkairól egy mély sóhaj szakad fel. Most már az ő vállára nehezedik a feladat, hogy ezt megoldja, és szerezzen pénzt. Az öccse bízik benne, feltétel nélkül. De mégis kitől kérjen kölcsön? A barátaik sincsenek eleresztve... Kihyun, bár az orruk alá dörgölné nem kevésszer, biztos adna, mivel a legjobb barátjáról van szó. De Szöulba ment egyetemre, és minden pénze a megélhetésre megy el. Hyungwonnak van némi pénze a modellkedésből. Bár még nem futott be, így a fizetése nagy része elmegy a külseje fenntartására. De talán arra a hétre, ami anyu fizetéséig hátravan, csak tud kölcsönadni? Az már egy másik dolog, hogy Hoseok mit fog majd mondani anyunak, mire kell a pénz, mikor vissza akarja adni... Akkor hát nincs más hátra, mint felhívni Hyungwont. Ahogy feloldja a telefont, eszébe jut, hogy szólni kéne Hyunwoo hyungnak is, ma tud nem tud vele konditerembe menni. Hoseok megáll egy pillanatra. Hát persze, Hyunwoo hyung! Az egyetemi barátokra miért nem gondolt eddig? Itt a megoldás! A politikus fiának van elég pénze, hogy hosszabb időre tudjon kölcsönadni!

~*~*~

– Renden, menjünk – bólint Hyunwoo, miután megértette a helyzetet.

– Mi? – Hoseok csak pislog. – Hyung, nagyon köszönöm, de nem kell eljönnöd...

– Kocsival gyorsabb. És így végre kénytelen leszel bemutatni az öcsédnek. Már egy jó ideje megígérted – mutat rá a sunbae. Ez való igaz, bár Hyunwoo apja nem járt sikerrel, ők megtették, amit csak tudtak a menhely ügyében. Hyung kiérdemelte a „Minhyuk hőse” címet, és hogy Hoseok bemutassa neki. Az autókázás is csábító, mióta csak hárman vannak, kocsijuk sincs, pedig mennyivel gyorsabb és kényelmesebb, mint a tömegközlekedés... Ráadásul a sunbae valamiért ragaszkodik hozzá, hogy személyesen fizesse ki az óvadékot. (Mert nem is akarja visszakérni.) Így a fiatalabb, bár nem szeret mások terhére lenni, végül kénytelen beleegyezni.

~*~*~

– Itt írja alá – bök a rendőr egy papírra, miközben átszámolja a bankjegyeket, és Hyunwoo engedelmeskedik, majd felnézve Minhyukra mosolyog, aki az íróasztal mellett várja, hogy elengedjék.

– Akkor távozhatok, tiszt úr? – kérdi a legfiatalabb.

– Menjen Isten hírével – legyint a tiszt. – És nekem aztán ne csináljon több ilyen veszélyes ostobaságot. Látom, hogy okosabb ennél.

– Nem hagyhattam, hogy elaltassák az összes állatot a menhelyen! – lázad Minhyuk. Hoseok élvezi nézni, ahogy szinte izzik körülötte a levegő. Az energia, amit máskor vidámságként sugároz mindenki felé, ilyenkor szenvedélybe csap át, amikor az állatkáiról és a menhelyről van szó. Ez mindig lenyűgözi a bátyját. (És mélyen titkolt, bűnös vágyakat ébreszt benne. Nem, nem egy bűnös cselekvésről van szó. Csak egy érzésről, mely olyan tiszta, amilyen csak lehet. Mégis bűnös, mert a testvéréről van szó. Ezért Hoseok maga sem akarja elismerni, mi ez az érzés.) De ahogy Hyunwoo hyung nagyot szusszant mellete, észreveszi azt a bizonyos szikrát az idősebb szemében. Ennek nem lesz jó vége, ébred rá Hoseok. Nem gondolta volna, hogy Hyunwoo hyung... nos, mást is eltitkolt a politikus apján kívül. Történetesen, hogy meleg.

– És végül mit értél el? Két órával később altatták el őket, te pedig itt kötöttél ki. Megérte? – kérdezi a rendőrtiszt, és Minhyuk megfeszül, felkészülve a további harcra. Hoseok, gondolataiból kizökkenve, közbelép. Gyöngéden fogja meg a testvére csuklóját és kezdi el húzni kifelé.

– Menjünk. Már nem tehetünk semmit. – A fiú grimaszol egyet. A bátyja jól érti, hogy éppen ez az, ami úgy frusztrálja a fiatalabbat, de ő is belátja, hogy értelmetlen veszekedni, főleg a rendőrökkel, akik csak a dolgukat végezték. Így leszegett fejjel hagyja magát kivezetni az épületből. Hyunwoo a kocsi mellett várja meg őket. Várakozó tekintetére Hoseok megáll előtte, mire Minhyuk is felnéz.

– Azt hiszem, itt az ideje tisztességesen bemutatkoznom. Son Hyunwoo vagyok, a bátyád egyetemi barátja – nyújtja ki a kezét.

– Lee Minhyuk – biccent, ahogy megrázza az idősebb kezét, aki barátságosan mosolyog, majd kinyitja a hátsó ajtót a fiúnak. Hoseok, akár idefelé, az anyósülésen foglal helyet, hogy elnavigáljon a lakásukig, mert Hyunwoo ragaszkodik hozzá, hogy haza is vigye őket. Csönd van, ahogy a kocsi kigördül a rendőrőrs parkolójából, amit a legidősebb tör meg.

– A bátyád becsapott engem – intézi szavait a legfiatalabbhoz, szemkontaktust keresve a visszapillantó tükörben.

– Hm? – pislog kicsit értetlenül Hoseok, de aztán felfedezi azt az apró, játékos mosolyt a barátja ajkain, és csak várja a fejleményeket. Minhyuk is azonnal belemegy a játékba.

– Tényleg? Eddig úgy tűnt, nem az a fajta – mosolyog huncutul.

– Engem becsapott. Azt mondta, ha ráveszem apámat, hogy lobbizzon a menhelyért, akkor én lehetek... – Minhyuk szemei nagyra nyílnak.

– Várj. Lobbizzon? Csak nem politikus? – vág közbe, mire a legidősebb biccent.

– Son Dongwoon. Ismerősen hangzik?

– Naná, hogy ismerősen hangzik – vágja rá Minhyuk –, ő tűzette újra napirendre a menhely-kérdést! Várj... hogy ő az apád? – a fiú hatalmas szemekkel, már-már csodálva néz a vezetőre. Hoseoknak ez nem tetszik, bár maga sem tudja pontosan megmagyarázni, miért. De jelen pillanatban senki sem figyel rá, senki sem veszi észre összepréselt ajkait.

– Igen – vigyorog büszkén Hyunwoo. – És én vettem rá, hogy lobbizzon tovább az első döntés után, mikor a bátyád elmondta, hogy ott dolgozol.

– Miattam...? – A fiú csak úgy ragyog, arcán egy elégedett mosoly. Határozottan élvezni látszik a helyzetet, és a figyelmet, amit kap. – De hát nem is ismertél!

– Hoseok is elég feszült volt miatta. Segíteni akartam – von vállat az idősebb. – De ő nem tartotta be az ígéretét – sandít oldalra az anyósülésen ülő hoobaejéra. – Azt mondta, én leszek a hősöd, és bemutat neked. – Hoseok már épp tiltakozásra nyitja a száját, mikor Minhyuk megszólal.

– Tényleg, hyung? Igazán bemutathattál volna a hősömnek! – Vesztett ügy. Csak ez jut Hoseok eszébe, ahogy Minhyuk csillogó szemeit látja, amint a hős szót ejti. Az ajkai játékosan lebiggyednek, húzva ezzel a testvérét. De az, hogy élvezi, ahogy Hyunwoo förtöl vele, valódi. Hoseok már bánja, hogy belement, hogy vele jöjjön a sunbae. Bánja, hogy hagyta a két fiút megismerkedni. Mivel mindketten őt figyelik, kénytelen valamiféle bocsánatkérést dünnyögni, de aztán a másik kettő, túlságosan elfoglalva egymással, hagyják őt a szomorú (és nem tudatosan, de iszonyú féltékeny) gondolatai közé süllyedni. Minhyuk a menhelyről csacsog, Hyunwoo pedig csodálva hallgatja, és ő is mesél az egyetemről, meg a farkaskutyáikról, és a fiatalabb szinte csügg a szavain. Mikor megállnak a ház előtt, telefonszámot is cserélnek. Hoseok próbál nem feltűnően duzzogni, bár Minhyuk túlságosan fel van dobva, hogy észrevegye, és ez, ha lehet, még jobban fáj.

~*~*~

   Mielőtt ténylegesen lerombolhatnák a menhely épületét is, Son Dongwoon képvieslő és fia magánemberekként, nagyrészt magántőkéből, alapítványt hoznak létre a fenntartására, és a megszelídíthető állatokat áthozatják a sintértelepről is. Aznap, mikor a híreket lehozza az újság, Minhyuk megtalálja Hoseokot és Hyunwoot a konditeremben, és se szó, se beszéd, Hyunwoo nyakába ugrik és megcsókolja, majd a hősének nevezi. Hyunwoo pedig azzal a idióta szerelmes tekintettel néz rá, és úgy öleli, szorosan de óvón, mintha soha többé nem akarná elengedni. Úgy néz ki, mint egy jelenet valami klisés romantikus filmből, nem is törődnek a körülöttük lévőkkel, akik határozottan megbotránkoznak a csókjeleneten két férfi között, és a szerencsétlen harmadik kerékkel, akinek épp ezer darabra törik a szíve.

   Hoseok maga sem tudná megmondani, miért reagál így. Igen, mikor egészen kicsik voltak, és felfedezték a romantikát, tetszett neki Minhyuk, de meggyőzte magát róla, hogy csak a testvéri rajongást értelmezte rosszul, hiszen fiatalok és tapasztalatlanok voltak még. Testvérkomplexus, talán így hívják a jelenséget, amiről olvasott. És sosem volt (nagyon) féltékeny, mikor Minhyuknak barátnője volt. Bár szinte sosem látta őket együtt. Talán csak könnyebb volt bemagyaráznia magának, hogy csak félti a kisebb testvérét, mintsem elfogadni a kőkemény igazságot. De most, most nem tudott csak úgy elmenni a dolog mellett. Az egyik közeli barátja szeretett bele az öccsébe, ezért gyakran csináltak programokat hármasban. Túl gyakran látta őket együtt, és a zöld szemű szörnyeteg túl gyakran mozdult meg a hasában. Másrészt, Hyunwoo férfi. Amíg Minhyuk csak lányokkal randizott, Hoseok jobban meg tudta győzni magát, hogy az öccse heteró, és tényleg csak tévedés volt a vallomása, amit majdnem tizenegy éves kiskamaszként tett a bátyjának. De most, hogy barátja volt... a kisördög Hoseok fejében újra és újra felbúzdította, hogy mi lett volna, ha... ha akkor, tizenegy évesen, nem neveti ki Minhyukot. Mert most már nem tagadhatja, hogy ő is ugyanúgy érzett, csak nem akarta elfogadni, hogy így érez a testvére iránt. Vagy ha valamikor, még a gimiben, talán amikor látta Minhyukot csókolózni valakivel egy üvegezés alkalmával, vagy esetleg amikor az öccse először mesélte, hogy lefeküdt egy lánnyal, nem hazudott volna magának, és beismeri a féltékenységét. Lett volna esélye? Lehetne ő az, aki a karjába zárja élete Napját?

   Mikor Minhyuk és Hyunwoo bevallották anyunak, hogy nem csak barátok, hanem járnak, anyu meg sem lepődött, csak mindentudóan mosolygott. Már az első alkalommal, mikor Hyunwoo náluk járt, hiába nem voltak mág egy pár, és csak hármasban filmeztek a fiúk, anyu már látta. És nem bánta. Gondoljanak mások, amit akarnak, ő csak azt akarta, hogy Minhyuk boldog legyen – és úgy tűnt, boldogabb, mint előtte bármelyik barátnőjével. Hoseok nem tudta, hogyan érezzen. A kisördög a fejében azt remélte, anyu majd elítéli őket, és kényszeríti Minhyukot, hogy szakítson Hyunwooval. Anyu kedvéért valószínűleg meg is tette volna. Számukra mindig is a család és az összetartás volt az első. De anyu épp ezért támogatta a fia választását. És Hoseok is tudta, hogy hülyeség azt kérni, hogy anyu elítélje őket. Hiszen akkor éppúgy elítélné azt is, amit a fivére érez Minhyuk iránt (sőt, azt még inkább, elvégre fivérek). Így hát egyet remélt – hogy egyszer szakítanak, és talán bevallhatja az érzéseit. De a kapcsolatuk tartósnak bizonyult, nem hagyva más választást az idősebbnek, mint a hallgatás, és a felejtés. Csakhogy lehetetlen azt kiverni a fejéből, akit naponta lát, aki naponta villantja rá azt a ragyogó mosolyát, cukiskodik, ha akar tőle valamit, és öleli meg, mert a fivérével ehhez szokott. Akkor is, ha kedves, csinos csoporttársnők próbálják elterelni a figyelmét. Hoseok kénytelen volt hát elfojtani érzéseit, és együttélni a féltékenységével.

   folytatása következik hamarosan!