[Brother Complex] 4.fejezet -- Guilty

A kép link a fejezetek áttekintőjéhez!~

4. fejezet – Guilty*

Páros: WonHyuk (a háttérben ott a többi is, de nem lesz róluk szó)
Szereplők: Wonho, Minhyuk, anyu
Műfaj: életkép, dráma, hurt/comfort, cseppnyi humor, (érzelmes) erotika
Korhatár: 18+
Figyelmeztetések: szokásos yaoi és testvérszerelem + erotikus tartalom(!)
(~4000 szó)
Leírás: Vajon mi vár Hoseokra otthon? Azt hitte, most ő lesz az, akinek be kell vallania a bűnét, az érzéseit, de ismét az öccse bizonyul erősebbnek. Ahogy régen, a két fivér ismét együtt jár a tilosban.
Megjegyzés: jelenleg ez az utolsó fejezet.
Mivel az angyalkára készült, és szorított az idő, kicsit kapkodva zártam le egy reményteli befejezéssel, de én nem vagyok vele megelégedve. Szívesen folytatom, de szeretném tudni, hogy van-e rá érdeklődés, szóval ha igen, akkor legyetek szívesek valamilyen módon jelezni.~ (Mert ha nem érdekli a kutyát sem, akkor más történetekre koncentrálok előbb.)
 

Jegyzet:
     guilty: a Monsta X egyik mini-albumának alcíme. Jelentése „bűnös”.

Csütörtök kora délután van, és Hoseok a vonaton ül Gwangju felé. A gyomra apróra zsugorodott az idegességtől, de hogy ez most a jó vagy rossz fajta idegesség, maga sem tudja. Talán valamiféle keverék. Olyan rég látta Minhyukot... és anyut is. Nem is tudják, hogy ma érkezik, mert megleptésnek szánja. Szabadságot vett ki, hogy legalább egy hosszú hétvégét tudjon maradni, mert Jessicával következő hétfőn újra meg kell jelenniük. Már hónapok óta nem volt otthon... Akkor még azzal hitegette magát, hogy a nagyobb jóért teszi, mert képes felejteni. Most már tudja, elfogadta, hogy soha nem fog. (Tudat alatt már rég megtette, különben nem ment volna bele ebbe az álkapcsolatba Jessicával.) Még egy dolog van hátra, sóhajt nagyot ahogy rágondol, hogy az öccsének is elmondja az igazságot. (Valójában, több. Bár Hoseok már nem tagadja, hogyan érez a fivére iránt, még mindig bűnként gondol rá. Szennyként, mely méltatlan Minhyukhoz.) Mert joga van tudni. De Hoseok fél. Iszonyúan fél. Vajon mit fog gondolni róla Minhyuk? Gyűlölni fogja? Vagy undorodni tőle? Hirtelen eszébe jut az a jelenet, annyi évvel ezelőttről... mikor Minhyuk azt mondta, hogy a jelek szerint, akit szeret, az a bátyja. Ezek után nem volna szabad undorodnia tőle, igaz? Bár, akkor még gyerekek voltak. Mindig is szoros volt köztük a kapocs, és a kisebb, nem tudván mi a különbség szeretet és szerelem közt, összetévesztette őket. Igen, az egy tévedés volt... De Hoseok azóta is ebben a tévedésben él. Megrázza a fejét, mintha csak a gondolatot próbálná kirázni belőle, és mély lélegzetet vesz. Az ablakon kinézve, próbál az elsuhanó tájra koncentrálni, hogy elterelje a figyelmét, de a gondolatai annál is sebesebben kalandoznak vissza Minhyukhoz. Egy hét telt el az ominózus telefonbeszélgetés óta, és azóta nem beszéltek megint. Fogalma sincs, mit gondolhat az öccse, és vajon milyen kimenetelű lesz a ma esti találkozásuk.

~*~*~

Ahogy Hoseok sejtette, senki nincs otthon. Az ajka egy cinkos mosolyra húzódik, akkor folytathatja a titkos tervet, hogy meglepje a családját. Először is, a szoba felé tart, amin egykor Minhyukkal osztoztak. Sok kedves emlék fűződik ehhez a lakáshoz, bár már csak hármukról. Akkor költöztek ide, mikor apu meghalt, és anyu fizetéséből (és az özvegyi segélyből) csak egy kétszobásra tellett. Bár a fiúk sosem bánták, hogy nincs külön szobájuk, és különösen apu elvesztése után jól esett egymás közelsége. Minhyuk még mindig itt lakik, ebben a gimnazista szobájukban. (Hoseok nemigen érti, miért nem költözött Hyunwoohoz, mikor már öt éve együtt vannak. Bár ha rajta múlik, ő biztos nem fogja sürgetni a dolgot. Így is épp elég féltékeny, pedig Hyunwoo hyung nem érdemli meg, hogy Hoseok gyűlölje őt. Igazából azt sem érdemelte meg, mikor Hoseok megszakította a barátságukat, mert semmi rosszat nem tett. Tudatosan legalábbis, teszi hozzá a kisördög Hoseok fejében.) Belépve, meglepve látja, hogy az ő ágya is meg van vetve. Megpróbál nem arra gondolni, hogy valószínűleg Hyunwoo aludt ott. (Valójában Minhyuk volt, aki ezzel próbált enyhíteni azon, hogy mennyire hiányzik a bátyja.) Csak gyorsan ledobja a táskát, és kisiet a konyhába. Nem egy nagy szakács, de azt tervezte, hogy vacsorával várja a fáradtan, éhesen hazatérőket. A hűtő és a kamra is meglehetősen üresen tátong, így gyorsan elmegy a legközelebbi közértbe. Nem sok ideje marad főzni, így ezt és a főzőtudását figyelembe véve, egy ramyeon mellett dönt. Persze, sok zöldséggel, tojással, és némi csíkozott disznóhússal. Halkan dudolászva fog neki a kedvenc étele elkészítésének.

~*~*~

Mikor Minhyuk belép a lakásba, zajokat hall a konyhából. Ami furcsa, mert anyu később szokott hazaérni.

– Anyu? – kiált neki, de semmi válasz. Szemöldökráncolva, óvatosan közelít, betörőre gyanakodva, de ekkor érzi meg a készülő leves illatát. Egy betörő nem főzne levest. De akkor miért nem válaszol anyu? – A... – Minhyuknak a torkán akad a szó, mikor az ajtóba ér, mert aki ott áll neki háttal a gáztűzhely előtt, halkan dudolászva, az nem anyu, hanem... – Hyung! – Nekiiramodik, és nem törődve vele, hogy milyen balesetveszélyes ez, a testvére hátára veti magát, és szorosan ölelve az idősebb derekát, arcát a nyakába temeti.

– H-hé, épp főzök – tiltakozik Hoseok, de a hangja még csak meg sem próbál korholó lenni, és félig elneveti a mondatot. A főzőpálcát letéve, a kezeit végigsimítja az őt ölelő karokon, ahogy kissé hátradől a testvérének. (És csak reméli, hogy Minhyuk nem veszi észre, a szíve milyen őrülten ver.) – Eressz, hadd öleljelek meg én is – mondja gyengéden.

– Nem. Ez a büntetésed, Hoseok, mert megint hazudtál. Azt mondtad, szólsz, mielőtt hazajössz – vádolja az öccse, és bár nem alaptalanul, a hangja játékosan cseng.

– Sajnálom – ez őszintén jön. – Csak meg akartalak lepni...

– Sajnáld is! – ezúttal nincs él Minhyuk hangjában, csak némi pimaszság, és mikor Hoseok végre elszabadul, megpillantja a hozzáillő cinkos mosolyt is. De csak egy pillanatra, mert az öccse ismét magához húzza. A vékony karok meglepő erővel ölelik, vagy inkább kapaszkodnak belé, mintha a tulajdonosuk soha, soha többé nem akarná elengedni a bátyját. Aki egy pillanatig sem bánja édes rabságát, saját izmos karjait a törékenynek tűnő fiú köré fonja, fogságba ejtve őt is. Hoseok arcát a testvére hajába temeti, belélegezve a sárgadinnyés sampon illatát, bár az sem tudja teljesen elnyomni a sebfertőtlenítő szagát. Az idősebb ezen csak gyöngéden mosolyog. Mindig is büszke volt és lesz az öccse hivatására, hogy állatokat ment és gyógyít.

Azonban a tűzhely felől megcsapja őket a lassan odakozmáló étel illata, így kénytelenek eltávolodni egymástól. Hoseok menti, ami még menthető a zöldségekből és a húsból, Minhyuk pedig elmegy le- és összepakolni a szobájában. Vagyis, pontosabban erre a hétvégére ismét a szobájuk. Mire megterítenek és tálalnak, anyu is hazaér. Természetesen, ő is azonnal Hoseok nyakába ugrik. És vacsoránál mindent hallani akar Jessicáról, a fia pedig engedelmesen elmeséli az összes kitalált és módosított történetüket, kezdve azzal, hogy online ismerkedtek meg, hova jártak randizni, mit szóltak a szöuli barátai, és hogy hogy érzi magát, hogy most már őt is követi a sajtó. Minhyuk szinte az egész vacsora alatt hallgat, fél, hogy bármit mond, abból csöpögne a szarkaszmus (igen, határozottan Kihyun van rossz hatással mindannyiukra, vagy netalántán Hyungwon). Néha megrovó pillantásokat vet a bátyjára, aki úgy hazudik anyunak, mint a vízfolyás. Hoseok igyekszik nem tudomást venni róla, mert neki sem könnyű anyu szemébe hazudni, hiába tűnik tőle boldognak a nő, hogy a fia komoly kapcsolatra talált. Vacsora után aztán anyu még egyszer megszorongatja az idősebbiket, majd visszovonul a szobájába, hagyva a testvéreket, hogy ők is csacsogjanak. A két fiú lassan, némán veszi az irányt a régi szobájuk felé, mintha a végítéletre készülnének. Hoseok megpróbálja összekaparni a bátorságát, hogy bevallja a legnagyobb bűnét. Amit már másfél évtizede meg kellett volna tennie, amikor Minhyuk is. Nem veszi észre, hogy a fiatalabb őt vizslatja, és nem is sejti, hogy mennyire hasonló gondolatok járnak a fejében. A fiatalabb csak egy olvasólámpát kapcsol, és leül az ágya szélére. Hoseok túlságosan elmerült a gondolataiban, hogy észrevegye, az ágynemű, ami eddig az ő ágyán volt, a Minhyukéra vándorolt, csak az ő ágya kapott tiszta huzatot.

–Minhyuk-ah... – kezdi, ahogy bezárja az ajtót, és lassan megindul az ágya felé, a lábfejét fixírozva. – Tudni akartad...

–Hyung – vág közbe a fiatalabb –, hadd beszéljek én. – Hoseok csodálkozóan pislogva néz fel a fiatalabbra, akinek a szemében izzik az elszántság. Nos, ha Minhyuk már eldöntötte, akkor neki nincs más választása, mint meghallgatni. Lassan leereszkedik az ágy szélére ő is, és bólint. – Hyung... emlékszel, ki volt az első szerelmem? – Minhyuk első szerelme... Hát hogy ne emlékezne arra a pillanatra, ami talán az egyik oka, hogy a mai napig nem tud csak a testvéreként tekinteni az öccsére? Ez az emlék, ez élteti a kisördögöt a fejében, aki mindig azzal piszkálja, hogy van remény. De még ha lenne is... nem szabad. Ez tabu. Mégis, az emlékképek, ahogy Minhyuk szerelmet vallott, még a régi lakásban, Hoseok régi szobájában, akaratlanul is az eszébe ötlenek. Tekintetét a térdére szegezve, hogy Minhyuk ne olvashasson a szeméből, aprót bólint. A testvére bizonyára látja, mert folytatja. – Te voltál az, hyung. De nem vettél komolyan... kinevettél – a fiú megbántottnak hangzik, és a bátyjának enyhe bűntudata támad. De a logikusabb énje tudja, hogy helyesen cselekedett. Az öccse nem tudta, hogy ez tabu, ezért neki kellett nemet mondania. Mint idősebbnek és felelősségteljesebbnek. – Nem tudom, hogy mit gondoltál akkor... hogy azt hitted, tévedek, vagy azt, hogy majd kinövöm. De bármit is gondoltál... tévedtél, hyung! Mert még most is téged szeretlek. Azóta mindig is csak téged szerettelek. És azt hiszem, csak téged foglak egész hátralévő életemben is...

Minhyuk elkalkul, és valószínűleg választ vár, de Hoseok képtelen bármit is mondani. Túl sokat vágyakozott a fiatalabb után, hogy hasonlóképp nemet mondjon, mint akkor. Már szembesült az érzéseivel, hogy talán soha nem fog tudni mást szeretni, és tudván, hogy a másik fiú is ugyanúgy érez... Nem elég erős, hogy a józan eszére hallgasson. De nem mondhat igent. Semmiképp sem. Bár tartozik Minhyuknak egy vallomással, amit másfél évtizeden keresztül eltitkolt, nem szabad. Életében először, Hoseok azt kívánja, bár ne volnának testvérek. Bár élne még Minhyuk édesanyja, és csak gyermekkori jóbarátok lennének... hiába csak mostohák, Hoseok mindig is édes testvérének tekintette a fiatalabbat. Ha meggondolta volna magát erről, csak hazudna magának, hogy igazolja az érzéseit. Nincs mód, hogy hátrahagyja a bűntudatot. Akkor is, ha Minhyuknak nem lenne ott Hyunwoo hyung, ők nem lehetnek együtt. Hoseok keze ökölbe szorul, megpróbálva megállítani a remegést. Mégis, mióta remeg? És mióta látja homályosan a térdét?

– Hyung... mond valamit – Minhyuk hangja gyenge, szinte kétségbeesett. – Bármit. Mire gondolsz? Undorodsz tőlem...? – Egy sóhaj. – Azt hittem, hogy elmondanád, kit szeretsz, hacsak... nem én volnék az, ezért... azt hittem, úgy érzel, mint én. – Az öccse itt reményvesztett suttogásba megy át. – Tévedtem volna? – Hoseok felpillant, és a fene vigye el, hogy Minhyukot is milyen homályosan látja, és nem tud az arcáról olvasni. – Hyung! – A fiatalabb hangja hirtelen aggódóba csap át. – Mi baj?

– Én... – motyogja Hoseok, a könnyeivel küzdve. Utálja, hogy milyen könnyen sír, pusztán az idegességtől is. – Én... félek – suttogja végül. Nem írja le teljesen, hogyan érez, de jelen idegállapotában örül, hogy ennyit ki bírt nyögni. Minhyuk elég jól ismeri, talán érteni fogja.

– Hyung. – Bár remeg a hangja a zaklatottságtól, a fiatalabb próbálja megnyugtatni, egyik kezük ujjait összekulcsolja, míg másik kezével gyöngéden törli le a bátyja könnyeit. – Engem már nem érdekel, mit gondolnak mások. Te vagy a bátyám, és mindig is az leszel. De te vagy életem szerelme is. Miután tíz éves koromban kinevetted a vallomásom, aztán elkezdtél lányokkal randizni, én megpróbáltam továbblépni... Hyunwoo hyung volt az egyetlen, aki valamilyen szinten felkeltette az érdeklődésem, de tudod miért? Mert rád emlékeztet. – Minhyuk keserűen felnevet, és annyira nem illik ez a hang a vidám karakteréhez. Hoseok bátorítóan megszorítja a kezét. Bár tudja, ez is az ő hibája, hogy Minhyuk boldogtalan. Még valami, ami miatt bűntudata van. Ugyanakkor az az ostoba, bűnös szíve hevesen zakatol. Az boldog tőle, hogy a fiatalabb szereti őt, pedig nem volna szabad. – Sosem tudtam továbblépni. Ezért már nem is akarok. Én csak... boldog akarok lenni veled. Veled, és senki mással, Hoseok hyung. – A bátyja szemébe néz, azzal a fajta elszántsággal, amibe ilyenkor belefog, azt keresztül is viszi, akár tűzön-vízen át. – Tudom, hogy a tilosban járnánk... de már nem érdekel. Mikor rájöttem, hogy titokban szeretsz valakit... Azzal reményt adtál nekem, hogy te is úgy érzel, ahogy én. Én képes lennék bármit feladni, hogy veled legyek. Nem érdekel, ha a világ van ellenünk, ha mi mindig együtt leszünk. – Pár pillanat zavart csönd, mielőtt Minhyuk suttogva folytatja. – Ez iszonyat klisésen hangzott, de... tényleg így érzek, hyung. – Hoseok elszántsága, hogy kitart amellett, ami helyes, már vészesen inog, Minhyuk szavaitól lassan elolvad az ellenállása. És a kegyelemdöfés. – Hyung... megcsókolhatlak?

Hoseok már túl gyenge. Ahogy az öccse közelít, és megérzi a dinnyés sampon illatát, csak hagyja, hogy a szemhéjai elnehezüljenek. Furcsa csók ez, két fivér közt, a felszínen óvatos, gyöngéd és ártatlan, de valahol mélyen mindkettejükben ott lappang msáfél évtizednyi vágyakozás. Az idősebb érzi a könnyei sósságát a másik ajkain, az orruk egymásnak nyomódik, és el kell válniuk levegőért. És most Hoseok az, aki megszünteti köztük a távolságot. Mert furcsamód, a bűn nem égeti az ajkait, hanem épp ellenkezőleg, mintha egy hűs forrást talált volna Minhyuk ajkain, melyre egész életében szomjazott. Fogalma sincs, hogy tudott eddig enélkül élni, és nem tud betelni vele. Ebben a pillanatban ez tűnik helyénvalónak, ahogy a fiatalabb az ölébe telepszik, és elmélyíti a csókot, ahogy az egyik keze Hoseok mellkasán pihen, ahogy a dereka és háta illik a keze alá. De aztán az idősebb felhagy az ezen való töprengéssel, mikor Minhyuk nyelve bebocsátást kér, és táncba hívja az övét. Bűnös és ártatlan, helyes és helytelen nem számítanak abban a végtelenné nyúló pillanatban, csak a két testvér egymás karjaiban. Ahogy elszakadnak, Hoseok felnéz a testvérére, aki boldogan, szerelmesen néz vissza le rá. Az idősebb pilláin még nem száradtak fel a könnycseppek, de szemébe már a szerelem fest boldog ragyogást. Egy újabb végtelen másodpercre elvesznek egymás tekintetében.

Majd újra, mint megbabonázva, ajkaik közelítenek. Lassú és érzéki csók ez, és az elkövetkezők is, amiktől ha nem is annyi éve vágyakoznának egymásra, akkor is hamar kényelmetlenül szűk volna a nadrág. Hoseok felnyög, mikor Minhyuk hátralöki és feje a falnak koccan. Egy bocsánatkérő pillantás elég, mielőtt egy újabb, most már éhes és kapkodó csókot kezdenek. A fiatalabb fölötte térdelve és a falon támaszkodva addig fészkelődik, hogy duzzadó ágyékuk egymásnak feszüljön, kéjes sóhajt csalva elő mindkettejükből, ami aztán a másik szájában enyész el. Hoseok kezei lejebb vándorolnak, az öccse csípőjére, hintázásra késztetve őt, de mindezt kínzó lassúsággal teszi, mely enyhülést nem ad, csak tovább fokozza a vágyukat. Mégis, egyikük sem sürgeti a dolgot. Most, hogy végre megkaphatják, amire oly régen áhítanak, nem akarják elkapkodni. El kell nyújtani, kiélvezni minden másodpercét. Ahogy a csípőjük lágyan ringatózik, ahogy újra és újra elvesznek egymás szemében. A pozíció kényelmetlensége rontja el a pillanatot, és készteti őket hogy másképp folytassák.

Hoseok hosszába fordul az ágyon, Minhyuk pedig újra a combjára telepszik. Kezei most Hoseok mellkasára vándorolnak, cirógatva és időnként kipattintva egy-egy gombot az idősebb ingjén, ahogy apró, csak ízelítőnek szánt puszikat csal ajkaira, szöges ellentétben csípője buja mozdulataival. Az idősebb tehetetlenül nyögdécsel, ahogy kezei az öccse hasát, hátát, combjait cirógatják, aki láthatóan élvezi a hatalmát. Végül az ing lehull, és Minhyuk hajlandó annyira felemelni a karjait, hogy a másik lerángathassa róla a pólót. Majd hátrébbcsúszik és kioldja az idősebb övét és nadrágját, hogy az alsóján keresztül cirógathassa a merev férfiasságát.

– E-elég. Ne kínozz tovább – sóhajt Hoseok, ahogy az ő keze is a fiatalabb dudorodó nadrágjára simul. – Tudom, hogy te sem bírod tovább. – Szavait egy gyöngéd szorítással nyomatékosítja, mire az öccse felszisszen és önkéntelenül is előrelöki a csípőjét. Vágytól sötét tekintetük találkozik, és már nincs visszaút. A nadrágok épp csak annyira csúsznak le, hogy a hímtagjuk kiszabaduljon, majd Hoseok újra közel rántja az öccsét, ujjait igyekezve mindkettejük merevedése köré fonni. A fiatalabb a másik oldalról fog rá, és együtt kezdenek el pumpálni. Annyi lélekjelenléte még van, hogy ajkaival fogja be az öccse száját, mikor az élvezetük erősödik, és már nem tudják maguk visszanyelni a nyögéseiket. Szégyenére, nem sok kell, hogy Hoseok átlépje a gyönyör kapuját, fehérrel pettyezve az ujjaikat, alhasukat és nadrágjukat. De Minhyuk nem áll meg, pedig az idősebb már fájdalmasan nyög a túlérzékenységtől, míg nem éri el a csúcsot ő maga is. Zihálva dől a bátyja erős mellkasára, aki ott ül alatta, fájdalmas és még mindig kőkemény hímtaggal. – Miért... – kezdi, de Minhyuk közbevág. Tudja, mi volna a kérdés, és azt is tudja, hogy Hoseok túlságosan zavarban lenne kimondani.

– Mert akarlak, hyung. Magamban akarlak érezni – suttogja a fiatalabb. Bár most élvezett el, a szemében még mindig sötéten izzik a vágy, és Hoseok képtelen nemet mondani. Az a pillantás önmagában is elég, hogy akarja a testvérét. Hogy akarja azt, amit Minhyuk kér tőle. Ahogy megcsókolja, szenvedéllyel telve, azzal szavak nélkül is közvetíti ezt. Mikor elszakadnak, a fiatalabb fölkel az ágyról, és lerúgja a fölöslegessé vált ruhadarabokat, mielőtt az éjjeliszekrénybe túr. Hoseok fintorogva löki a földre a saját elegáns holmiját, amit talán végleg tönkretettek azok a bizonyos nedves foltok. Mikor felnéz, Minhyuk ott áll előtte, anyaszült meztelenül, és Hoseok biztos benne, hogy még életében nem látott ilyen szépet. De aztán ez az angyal egy cinkos mosolyra húzza a száját, felmutatva a kezében a síkosítós tubust. – Örülök, hogy tetszik, amit látsz, hyung. De ha még ma akarsz, akkor ideje, hogy előkészíts.

– Előké... – pislog Hoseok, ahogy a pír elönti. – Mit kell csinálnom? – motyogja. Minhyuk csak kuncog.

– Olyan ártatlan vagy... Először is, engedj lefeküdni. – Hoseok félrehúzódik, a fiatalabb hessegetésére egészén az ágy lábáig. Az öccse leheverik, és széttárja a lábát, mindent felfedve előtte. A bátyja nagyot nyel. Sosem gondolta volna, hogy egy ánusz szép lehet, vagy kívánatos. – Csak rád vár – suttogja a fiatalabb, ahogy összezárja az izomgyűrűt, és Hoseok, ha lehet, még inkább elpirul. Bár az is csoda, hogy maradt még hozzá elég vér a szervezetében, mert a fölösleg nagy része ágyéktájt gyűlt össze. Újabb huncut kuncogás a fiatalabb részéről. Hoseok lassan közelebb kúszik, és átveszi a síkosítót. A testvére csak figyel, ahogy ujjait bevonja a hűvös zselével, majd az öccse bejáratához nyomja őket. Egy apró szisszenés, ami a hidegnek szól, de az izomgyűrű nem fejt ki nagy ellenállást, így Hoseok becsúsztatja a mutatóujját. Egy apró nyögés hagyja el a fiatalabb ajkait, és egy pillanatra a bátyja aggódik, hogy fájhat, de a vágytól fűtött pillantás arra enged következtetni, hogy a fiatalabb élvezi. Így lassan mozgatni kezdi az ujját, és az öccse csípője ringatózik vele. Nem kell sok idő a második ujjhoz. Hoseok férfiássága már pulzál, a látvány, ahogy az öccse gond nélkül befogadja az ujjait, hímtagja érintés nélkül, csak az előkészítéstől már újra ágaskodik, és szemeit lehunyva sóhajtozik kéjesen, sosem tapasztalt módon izgatja fel. Minhyuk minden szégyenérzet nélkül jelzi, amit érez, és amit akar. Olyan természetesen... A bátyja akaratlanul is arra gondol, hogy sokszor csinálhatja ezt, és a féltékenység felforr a vérében.

– Mindenkivel ilyen kihívóan vislkedsz? – kérdezi Hoseok, ahogy ujjai megállnak.

–Mit gondolsz? – kacérkodik a fivére. Az idősebb összeráncolja a szemöldökét.

– Ajánlom, hogy mással ne légy ilyen. – Fenyeget, miközben ujjaival ollózni kezd, erőszakosabban tágítva tovább az izomgyűrűt, és egy apró, fájdalmas grimasz suhan át a fiatalabb arcán.

– Többnyire halk vagyok és szende – nevet halkan Minhyuk, miekőtt elkomolyodik. – Még sosem akartam senkit ennyire, mint téged, hyung. – A szemei őszinteségről árulkodnak, és Hoseok megenged magának egy önelégült vigyort. Főleg, amikor Minhyuk nem bírva tovább a mozdulatlanságot, újra ringatózni kezd az ujjain. A féltékeny kisördög a fejében most már abbahagyhatná a piszkálását, de nem teszi. Az a tény, hogy Hyunwoo rendszeresen megkaphatja Minhyukot, nem hagyja nyugodni.

– Azt akarom, hogy senki mást ne akarj – bukik ki Hoseokból gondolkodás nélkül, ahogy ő is mozgatni kezdi az ujját, kicsit gyorsabban, vadabbul, és próbálva mélyebbre elérni. A fiatalabb szemei nagyra nyílnak a meglepetéstől, de a teste láthatóan élvezi ezt a bánásmódot, mert egy jóleső nyögés hagyja el ajkait.

– Akkor tégy magadévá, hyung. Szeress úgy, ahogy senki más – suttogja, ahogy vágytól sötét tekintete fogva tartja a bátyjáét. Hoseoknak nem kell kétszer mondani. Az ujjait kihúzva, amit Minhyuk egy csalódott sóhajjal konstatál, újra a sikosítóért nyúl, bőkezűen bevonja vele a férfiasságát, mielőtt az öccse bejáratához igazítja azt. – Gy-gyere már – motyogja Mihyuk, kezével a bátyja karjára markolva. Hoseok egy önelégült félmosoly kíséretében lassan előrecsúszik, tövig elmerülve az öccsében. Most már örül, hogy előtte kézzel is kényeztették egymást, különben ettől az érzéstől azonnal el is élvezne. Forró, és szűk, és Minhyuk zihál alatta, a karját szorongatva.

– Fáj? – kérdezi aggódva.

– Mindjárt megszokom – mosolyog bátorítón Minhyuk. – Nagy vagy. – Majd egy pillanatnyi szünet után hozzáteszi. – Mindjárt letörlöm azt az önelégült vigyort a képedről!

– Ó, tényleg? – vigyorog gonoszul Hoseok. Most fordult a kocka, végre ő írányít, és nem is fogja kiadni a kezéből a gyeplőt. A fiatalabb felnyúl, hogy megcsípje az arcát, mire ő csak felvonja egy szemöldökét, és lök egyet a csípőjével, belefojtva a levegőt a fiatalabba.

– E-ez nem igazság – pihegi Minhyuk. – Még nem szoktam meg...

– Az elég kár – mondja cinikusan az idősebb, ahogy mozogni kezd. Lassan, hogy ne fájjon túlságosan, de könyörtelenül, mert nem áll meg. Hamarosan Minhyuk apró fintorai és sziszegései eltűnnek, hogy kéjes nyögéseknek adjanak helyet, amikor az ajkai nem épp az idősebbére tapadnak, és onnantól Hoseok lökései fokozatosan gyorsulnak és erősödnek, a fiatalabb pedig rásegít. Egyik kezük egymásra talál, és ujjaik összefonódnak, szavak nélkül is összekötve a lelküket is. A köztük lévő kapocs mindig is mély volt, és most először, fizikailag is átélik azt. A testük szinkronban mozog, és összeillik akár egy kirakós darabjai, mintha csak erre lettek volna teremtve. Egy csodás pillanat, amikor csak ők ketten léteznek ezen a világon, elveszve egymásban. A tekintetük ösztönösen egymásra talál a gyönyör pillanatában, amit szinkronban érnek el. Aztán csak úgy maradnak, a testük összefonódva, Hoseok egy gyöngéd mosollyal néz le az öccsére, aki ragyogóan viszonozza azt.

– Szeretlek – mondja Minhyuk, egyszerűen, és őszintén, amin Hoseok mindig meglepődik, hogy mégis, hogy tud erről ilyen nyíltan beszélni,mikor tilos. És ez az egy szó, túl a szenvdély mámorán, visszarángatja a kőkemény, rideg valóságba.

– Én is – suttogja alig hallhatóan, de kerüli Minhyuk tekintetét. Most először ismeri be szóban, amitől a szavak még súlyosabbak, és még súlyosabb a bűn, ami a lelkét nyomja. A döntést már meghozta, amikor hagyta, hogy az öccse megcsókolja. De még fogalma sincs, hogy fog ezzel a teherrel megbirkózni.

– Hyung. Nézz rám – kéri Minhyuk, és Hoseok engedelmeskedik. – Ne csak magadat hibáztasd... ebben is együtt vagyunk bűnösök. Mint mikor kicsit voltunk, emlékszel? – Minhyuk szelíd mosolya megmelengeti az idősebb szívét, és ő sem tudja megakadályozni, hogy egy apró, szomorkás mosoly az arcára kússzon. Igen, mindig is összetartottak a rosszban is. Csak mostanában nem...

– Sajnálom – bukik ki belőle.

– Mi... mit? – Minhyuk hangján érződik a pánik. Ugye nem akarja azt mondani, hogy felejtsék ezt el, és tegyenek úgy, mintha meg sem történt volna? Mert Minhyuk tudja, hogy nem tud úgy élni. Most, hogy ízelítőt kapott a fivéréből, már nem.

– Hogy eltávolodtam – böki ki Hoseok, mire az öccse megkönnyebbülten felnevet.

– Csak ennyi?

– Mi az, hogy csak ennyi? Nem azt mondtad, hogy hiányoztam? – Hoseok megbántódottan néz, mire az öccse gyöngéden megcirógatja az arcát.

– De igen... nagyon hiányoztál. De azt könnyen jóváteheted, ha mostantól mindig velem leszel. – Egy pillanatnyi csönd. – Én már attól féltem, hogy nem akarsz velem lenni...

– Én akarok, de... – sóhajt fel Hoseok, és az öccse gyomra megint görcsbe ugrik. – Csak titokban. – Minhyuk vállon üti, és ajkait lebiggyeszti.

– Hányszor ijesztesz még rám?

– Ó. Sajnálom – suttogja Hosok, és egy apró puszit nyom azokra az édes, apró ajkakra. Minhyuk drámaian felsóhajt és megrázza a fejét.

– Arra már számítottam, hogy nem vállalnád fel... de engem már azzal is boldoggá teszel, ha titokban együtt lehetünk. Akkor is, ha folytatnom kell a színjátékot szegény Hyunwooval, azt kell hazudnom, hogy viszontszeretem, és látnom kell az újságok címlapján, ahogy Jessicát csókolgatod. – A fiú olyan megvetéssel ejti az énekesnő nevét, hogy a bátyja nem tud visszatartani egy mosolyt. Az öccse is éppen annyira féltékeny, mint ő. – Látod, valójában én is akkora egy hazug vagyok, mint te. De érted megéri, Hoseok hyung. Érted bármi megéri...

– Mindig is azt hittem, én vagyok a romantikus alkat – jegyzi meg az idősebb egy huncut mosollyal.

– Mert valakinek romantikusnak kell lennie, de te kuka vagy! – tilatkozik Minhyuk, ahogy az arcára halvány pír kúszik. A bátyja csak boldogan mosolyog, és óvatosan kihúzódva a fiatalabból, melléfekszik, hogy magához ölelhesse. A másik engedelmesen simul a mellkasához. (És megpróbálja figyelmen kívül hagyni a combjai közt szivárgó nedvességet.)

– Mert félek, Minmoongie – sutoggja az öccse fülébe. – Félek, hogy mit hoz a holnap... – Minhyuk elhúzódik kissé, hogy egy ártatlan csókot leheljen a bátyja ajkaira.

– Túl sokat gondolkozol, hyung. Majd ha eljön a holnap, meglátjuk, mit hoz. És tudom, hogy te meg én, mi ketten együtt megbirkózunk majd vele. – Minhyuk szemében most is ott ég az a bizonyos híres elszántsága, ezért Hoseok úgy tönt, rábízza magát erre az ígéretre.

A két fivér egymás karjában, hosszú idő után először érzik úgy, végre minden a helyére került, és nem félve a holnaptól, aznap éjjel nyugodt és boldog az álmuk.

~*~*~

Írói megjegyzés: mikor írtam, szorított az idő. Itt akár befejezettnek is tekinthető a történet, egy nem teljesen boldog, de reményteljes befejezéssel. Kérlek, jelezzétek, ha érdekelne a folytatás, vagy egyéb kiegészítések! (Köztes fejezetek, előtörténetet a szülőkről... Bár a vezetéknevek nem stimmelnek, Hoseok szüleiként Leot és Eunjit, míg Minhyuk anyukájának Bomit képzeltem el, aki egyedülálló anyuka volt.~) A blog egyik oldalsó moduljában ott egy szavazás, vagy komment formájában akár itt, akár Facebookon is mondhatjátok. :) Ha csönd lesz, azt úgy veszem, hogy a kutyát sem érdekli, és koncentrálok a többi írásomra.