[Wolfville] 1.fejezet -- Amikor minden elkezdődött

A kép link az áttekintőhöz!

1.fejezet – Amikor minden elkezdődött

Páros: Jaebum/Kihyun, (említve: ??/Jooheon, Hyungwon/Minhyuk)
Szereplők: Kihyun, Woozi (Seventeen), Jooheon, Changkyun, Wonho, Minhyuk, Jaebum, (említőlegesen Jinyoung, Shownu, Jackson, Bambam, Hyungwon) -- bocsibocsi, én ezer évet terveztem hogy lehetőleg egyenlően szerepeljen a Monsta X meg a GOT7, de... ahogy elkezdtem írni, a három főszereplőm után után Woozi és Changkyun jöttek, láttak, győztek :'D
Műfaj: dráma, romantikus, életkép, iskolai, humor, vérfarkasos
Korhatár: 12+
Figyelmeztetések: yaoi, alfa/béta/omega, káromkodás, szexuális tevékenységre való utalás 

Leírás: "Szeptember elseje volt, amikor minden elkezdődött. Nem csak egy új iskolaév, és nem is csak egy új iskola, ahogy akkor hittük. Egy egész eseménysorozat indult meg, és pár hónap alatt fenekestül forgatta fel az életünket. Nem csak az enyémet és a néhány barátomét, akik velem együtt kezdték akkor a felső-középsulit, hanem az egész városét."

Jegyzet:
     *jokkomi: pöttöm. Kihyunt "becézik" így a csapattársai
     alfa/omega: sok variáció van, és nem vagyok teljesen tisztában a magyar terminológiával, szóval a fejezet végén leírom, én pontosan mi alatt mit értek.

Kihyun szemszögéből

Szeptember elseje volt, amikor minden elkezdődött. Nem csak egy új iskolaév, és nem is csak egy új iskola, ahogy akkor hittük. Egy egész eseménysorozat indult meg, és pár hónap alatt fenekestül forgatta fel az életünket. Nem csak az enyémet és a néhány barátomét, akik velem együtt kezdték akkor a felső-középsulit, hanem az egész városét.

Bár lehet, hogy korábbra megy ez vissza. Talán addig, amikor megismertük Minhyukot, vagy még előtte, amikor Jaebum eljegyzett. Nem. Ezek is fontosak voltak, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy, azután a bizonyos szeptember elseje után, de nem itt kezdődött.

Az öregek szerint egy Holdújévkor dőlt el, amikor a klán örököse megszületett, és ezzel „egy új korszak vette kezdetét”... Bal-bla-bla. Új korszak? Fenéket! Semmi sem változott...

Legalábbis akkor még. Szóval mégiscsak, igazam volt, mert az érdekes dolgok azon a szeptember elsején kezdődtek! Úgyhogy onnan fogjátok szépen végighallgatni a történetem.

Suliba menet azon agyaltunk Woozival, vajon mennyiben lesz más. Tudniillik, alsó-középsuliba a nyugati városnegyed közepén jártunk, ahová egy-két szerencsétlen kivételtől eltekintve, a Taeyang klán nem merte betenni a lábát. De az Athéna Akadémia a város legjobb felső-középsulija, persze, hogy mindkét klánból ide akarnak jönni a legjobbak. Ezért voltunk ott mi is, legalábbis Woozi meg én. Néhány barátunkról őszintén megkérdőjeleztem, vajon mennyit is fizettek, hogy bekerüljenek. Na de nem ez a lényeg – majd fikázom őket máskor, tudjátok, csak úgy puszta szeretetből –, arra akartam kilyukadni, hogy fele-felében voltunk itt a két klánból, fenntartva azt a bizonyos kényes egyensúlyt, így egyiknek sem sikerült kiüldöznie a másikat. Szerintem épp ez volt a polgármester célja, mert az iskolát történetesen akkor alapították, menő tanárokat idehívva egyenesen Szöulból, mikor erőszakkal egyesítették a két városrészt. Na nem mintha bánnám, történetesen azon kevesek közé tartozom, akiknek a töke is tele van ezzel az értelmetlen klánháborúval, több évszázados hülyeségek miatt, és ezt a véleményüket nem rejtik véka alá. De az alfák legtöbbje még mindig egymás torkának esik, ha alkalmuk akad rá. Szerencsére az igazgatónak van annyi esze, hogy két külön osztályba járassa a két klán ifjait, elkerülve a vérontást. Bár a sportversenyeket be is tiltották, mert meglehetősen elfajultak... Magabiztosan vontuk hát le a következtetést Woozival, hogy érdekes három évnek nézünk elébe.

Jooheon – ő az egyik, akiről nem tudom, mennyit fizetett – az új iskolánk kapuja előtt várt minket, és ahogy közelítettünk Woozival, úgy húzta össze egyre inkább a szemét. Nem mintha olyan sokáig tudta volna ezt játszani, mielőtt becsukódnak a szemhéjai... de magához képest egész sokáig húzta. Már majdnem büszke voltam rá. Aztán, mikor elég közel értünk, hirtelen nagy szemeket meresztett, ahogy hüledezve nézett ránk.

- Hű, baszki, ez tényleg a két jokkomi*! Esküszöm, fel sem ismertelek volna titeket, ha nem lennétek ilyen kicsik! Mi ez a vattacukorhaj? – nyúlt ki felé, de a kezére csaptam. Attól még nem kell tapogatni a hajam, hogy történetesen rózsaszín!

- Valami újat akartunk – vigyorgott hamiskásan Woozi.

- Mi? Komolyan direkt volt? – meresztett Jooheon még az előbbinél is nagyobb szemeket. Lehet, hogy ezzel személyes rekordot döntött. Annyira nem érdekelt, hogy felírjam, különben is mikrométerekben kéne mérni és az már túl macerás...

- Ja. Legközelebb te jössz, mert ezt lesz az egyenhajunk – közöltem vele, visszatartva a röhögést, és élvezettel néztem, ahogy eluralkodott rajta a pánik. Sajnos a mulatságunk nem tartott sokáig, mert Woozival egyszerre bukott ki belőlünk a röhögés.

- Mi? Mi van? Baszki, megint ugrattatok, mi? – esett le neki végre, és némi megbántottság látszott az arcán, de mi már annyira nevettünk, hogy válaszolni sem tudtunk. – Utállak titeket! – közölte a barátunk, és minket meg sem várva masírozott be a suliba. Persze, aztán rögtön az aulában meg kellett minket várnia, mert fogalma sem volt, hol lesz a termünk – megint csak magamat tudnám idézni, miszerint nem Jooheon a csapat esze –, hogy aztán duzzogva és néma csendben kövessen. De Jackson és Bambam társaságában hamar felpörgött és el is felejtette, hogy igazából orrol ránk. A késve befutó Changkyun pedig tetőzte a hangulatot a nem tudom, hányadik dimenzióból vett poénjaival. Saját elmondása szerint ez most a tizenegyedik volt a tizenkettőből. Bár az igazából jobban érdekel, melyik dimenzióból kap segítséget a dolgozatokban, mert hogy nem a saját fejéből, abban majdnem biztos vagyok. Mivel a bátyja a jegyesem, mindig láttam, hogy mennyit nem tanul, és inkább videójátékozik. Az égés ebben csak az, hogy még így is jobban játszom nála.

A nap nagy része békésen telt, a nálunk szokásos szekálástól eltekintve. Bambam nagyon el akarta hitetni velünk, hogy megférfiasodott a nyáron, és ízekre kellett szednem, mire feladta. Mire közölték velem, hogy kegyetlen vagyok, de bóknak vettem, és igazából segítettem megvigasztalni utána. Jooheon pedig eldicsekedett vele, hogy az alfája megjelölte. Mi csak hüledezve néztünk, mikor megmutatta a kulcscsontján ékeskedő harapásnyomot, és nem, nem irigykedtünk, korai lenne még így megpecsételni a kapcsolatainkat.

Már épp kezdtük azt hinni, hogy a felső-középiskola is olyan unalmas lesz, mint az alsó volt, mire elérkeztünk az ebédszünetig. A remény szikrája újra felcsillant a barátaim szemében, ugyanis az étkezőben kénytelen találkozni a két klán, és van esélyük végignézni egy összetűzést. Én csak a szememet forgattam, mert az mégis miért jó? De a korgó gyomromnak engedelmeskedve követtem őket én is. Jooheon kérte, mentsünk neki valami szendvicsfélét, mert valamit el kell intéznie a titkáriban. Miután csontig lerágtuk a témát, hogy Jooheon papírmunkája vajon a megjelölésével kapcsolatos-e, unottan álltunk a sorban, mígnem egy ismerős arcot pillantottam meg az asztalok között.

- Ó, ott van Minhyuk!

- Mi? – kapta fel a fejét Jackson is, de amint meglátta a fiút, egy hitetlenkedő grimaszt vágott.

- Mi a francért ül Wonhoval? – Tekintetem ekkor esett a két másik alakra Minhyuk mellett. A barna hajú langalétát már ismertem. Hyungwon, Minhyuk alfája, a nyáron bemutatott minket egymásnak. Akkor az izmosabb lenne Wonho? A híres-nevezetes örököse a Taeyang klánnak? Egész helyes. Még sosem láttam, a barátaim, főleg Changkyun – elvégre hatunk közt ő az egyetlen alfa, és Jaebum az ő bátyja –, mindig is vigyáztak, hogy az örökös jegyese – az volnék én –, maradjon távol a másik klán vezetőjétől. Ami szerintem épp annyira marhaság, mint ez az egész hacacáré a klánháborúval, de annyira soha nem tartottam fontosnak megismerni Wonhót, hogy hisztit csapjak érte. Emlékszem, akkor is nagy hiszti volt, mikor összebarátkoztam Minhyukkal.

*flashback*

- Akkor takarodj vissza a klánodhoz! – hallatszott a másik padsorból, amire azonnal felkaptam a fejem. Szünet volt, és épp Jackson magyarázott valami vicceset, hatalmas beleéléssel, amikor meghallottam ezt. Talán mondani sem kell, az új fiúnak címezték, és talán mondani sem kell, nem érdekelt tovább Jackson története. A jókedvem azonnal elszállt, hogy méregnek adja át a helyét. Már emelkedtem fel a székből, mikor Bambam megfogta a blézerem ujját.

- Mi van? – mordultam rá.

- Nem kéne beavatkoznunk – mondta egy furcsa fintorral.

- Akkor csak végignézzük, ahogy kiközösítik? – csattantam fel, tehetetlenül bámulva a fiú – ugye Minhyuknak hívták? – után, ahogy épp kimenekült a teremből.

- Akkor sem haverkodhatsz a Taeyang klánnal! – hüledezett Jackson.

- Mert miért?

- Mert Jaebum jegyese vagy, ő meg a klán örököse! – nézett rám Changkyun keményen.

- És? – fontam karba a kezem.

- Mi az, hogy és? – szűkítette össze szemeit az alfa. – Példát kell mutatnod!

- A gyűlölködésben? – nevettem fel szárazon. – Azt leshetitek, mert én nem fogok! – fordultam volna sarkon, de most Woozi kapott el. Tudtam, hogy ha a többiek nem is, ő érti, ahogyan gondolkozom, épp ezért nem vártam volna, hogy az ő oldalukra áll.

- Kihyun, tudom, hogy nem értesz vele egyet, de Jaebum kedvéért...

- Szarok bele, attól, hogy szeretem, nem kell mindenben egyetértenem vele! – Kirántottam a karom a barátom szorításából, és kiviharzottam a teremből, hogy megkeressem Minhyukot. A megérzésem bevált, az omegák mosdójában bukkantam rá. Mikor meglátott, gyanakodva pislogott rám. A szaga elárulta a félelmét, és láttam az izmaiban a feszültséget, hogy kész menekülni. Az, hogy még mindig dühös voltam, és valószínűleg kiszagolta, bizonyára nem segített lenyugtatni. Ő nem tudhatta, hogy nem ellene irányul.

- Hé... – közelítettem lassan. – Elmondod, mi baj?

- Ugye te nem versz meg?

- Mi? – hökkentem meg.

- Azt mondták, ha még egyszer hozzájuk szólok, megvernek...

- Akkor majd én verem meg őket – szorult ökölbe a kezem, bár a racionálisabb felem tudta, egyedül nem tudok szembeszállni Namjoonnal és az alfa falkájával. De Minhyuk elmosolyodott.

- Köszi. Ha te kedves vagy velem, ők sem fognak bántani.

- Ezt miből gondolod?

- Kihyun vagy, az örökös jegyese, nem? – kérdezte, mire nagyot pislogtam. Híres volnék? De ami ennél is fontosabb... vajon ezzel a státuszommal omega létemre is elég magasan állok a hierarchiában, hogy tényleg nem bántanák Minhyukot, ha a szárnyaim alá venném?

Mint kiderült, igen. Nem kevés kritikát kaptam érte, de nem érdekelt különösebben a véleményük. Elküldtem őket a búsba, sok begyepesedett agyú, diszkriminatív, múltban élő farkas... Igazából a nagy részük tényleg nem is érdekelt, de az nem esett valami jól, hogy a barátaim is elutasítóan kezelték. Főleg Changkyun. De miután tüntetően Minhyukhoz ültem le mindig, ha elkerülték, végül ők is kénytelenek voltak adni neki egy esélyt, és hamarosan ők is megkedvelték. Hamarosan egyenjogú tagja lett a mi kis csapatunknak.

Ami bántott, hogy Jaebummal durván összevesztünk arról a bizonyos példamutatásról, és akkor beékültünk ki, mikor a legközelebbi tüzelés alkalmával nekiadtam magam. De nem adtam az igazamból, hogy miféle példát is akarok mutatni. Ha már felfedeztem, hogy hatalmam van, akkor jóra akartam használni. Talán furcsa ezt az én számból hallani, de nem kell aggódni, attól még Yoo Kihyun vagyok, nem raboltak el az ufók és hajtottak végre rajtam agymosást. Minhyukon is köszörültem a nyelvem épp annyit, mint a többi szerencsétlenen, aki elég elvetemült volt, hogy a barátomnak nevezze magát.

Végül, nagy nehezen megenyhültek a Heulk farkasok Minhyuk felé, mikor kitudódott, hogy az omega csak részben kötődik a Taeyang klánhoz, és egyszeri kivételt tettek vele. Csak az egyik nagyapja származott onnan, aki aztán elköltözött egy másik városba, ott talált párt, élte le az egész életét. Minhyuk szülei meghaltak, és a nagyapja azért tért most vissza vele a szülővárosába, hogy hátha jót tesz neki a környezetváltozás. A polgármester propagandája miatt nem voltak tisztában vele, hogy az ellenséges helyzet még mindig tart, és tévedésből íratták Minhyukot a mi iskolánkba. Míg át nem mehetett egy másikba a folyó túloldalán, addig én és a barátaim gondoskodtunk róla, hogy az omega ne legyen egyedül és ellenségekkel körbevéve.

*flashback vége*

Felsóhajtottam. Azt még elnézték nálunk Minhyuknak, hogy negyedrészt a Taeyang klánból származott, de hogy az ő örökösükkel lóg, azt már tuti nem fogják.

- Elárult minket – fintorgott Bambam, ajkát túlzóan lebiggyesztve, mire Jackson meghúzgálta az arcát.

- Ne is törődj vele. Nem érdemli meg, hogy szomorú légy miatta...

- Hé! – tiltakoztam azonnal. Ne érne annyit egy barát, hogy szomorúak legyünk miatta? Talán ők sosem tartották a barátjuknak?

- Fogd be, Kihyun, mielőtt még inkább csalódom benned – szólt rám Changkyun hidegen.

- Még inkább? – vontam föl egy szemöldököm féloldalasan, ahogy bátran álltam a tekintetét.

- Rosszul ítélted meg azt a szukát. – A kezem ökölbe szorult, hogy azt a diszkriminatív, alfasoviniszta szót használta az omega helyett, de mielőtt valami olyat mondhattam volna, amit később tuti megbánok, Woozi megbökött.

- Elfogyott a sor. – Először csak pislogtam, aztán jöttem rá, hogy a kajáért álló sorról beszél. Apró barátom követve kikértem én is az adagom, majd felfedezve, hogy Jaebum és a barátai az étkező végében foglaltak nekünk egy nagy asztalt, és Woozi már úton van arra, manőverezni kezdtem feléjük. Észre sem vettem, hogy utam épp Minhyukék mellett visz el.

- Ó, Kihyun! – nézett fel rám a másik omega hatalmas, ártatlan mosolyával. – Rég láttalak, szia!

- Bizony. Szia! – vigyorogtam vissza, és már mentem is volna tovább, mikor észrevettem, hogy barátom egész asztaltársasága engem néz. Hyungwon felé is mosolyogva biccentettem, de amikor Wonhóra néztem, valami egészen meglepő történt, amilyet még sosem érztem. Mintha valami varázslat vett volna erőt rajtam. Egy furcsa bizsergés futott át az egész testemen, amitől éreztem, hogy libabőrös leszek, és hirtelen képtelen voltam máshová nézni. Szemei, akár egy örvény vagy fekete lyuk, húztak a mélybe, és a külvilág kezdett elhomályosulni.

- Szia. Azt hiszem, még nem találkoztunk – szólalt meg a mély, rekedtes hangján, és féloldalasan mosolygott hozzá, mire a gyomrom bemutatott minimum egy triplaszaltót másfél csavarral. Jó lenne, ha én is így tudnék akrobatikázni, de tényleg.

- Jól hiszed. Kínosan vigyáztak, nehogy véletlenül a közeledbe kerüljek. Mintha farkast ennél – vigyorodtam el, mire az ő mosolya is kiszélesedett.

- Ki tudja? – rángatta meg a szemöldökeit, mire elnevettem magam. Kellemes melegség töltött el, jól esett vele viccelődni. Közvetlenül viselkedett, mintha már rég ismernénk egymást, és abban a pillanatban ezt el is hittem. Még mindig a szemébe néztem, teljesen elveszve a mélységben el is felejtkeztem minden másról, arról, hogy az étkező közepén vagyunk, és feltehetőleg mindenki minket bámul. Nekik komikus és bizarr látvány lehetett, ahogy Jaebum jegyese a riválisával nevetgél, ugyanakkor valahogy jellemző ez rám és a „lázadó szellememre”, ahogy ők szeretik hívni. De mégis, mi a baj ezzel a fiúval, mit követett el, amiért utálnom kéne?

- Yoo Kihyun. – Összerezzentem Jaebum hangjára. Észre sem vettem, hogy idejött, pedig meg szoktam érezni a jelenlétét. Szemeit összeszűkítve, fagyosan nézett rám. – Gyere. – Szó nélkül követtem, csak egy bocsánatkérő pillantást vetve Minhyukra, de majd később írok neki egy üzenetet. Menet közben próbáltam megfejteni, hogy mi is történhetett velem, amiért szó szerint semmit sem érzékeltem a külvilágból. Minden érzékem, minden idegszálam Wonhóra koncentrált, és így utólag már nem tetszett ez a varázslat, ami meglopott a reflexeimtől. Ilyesmit még csak tüzelés alatt éltem át azelőtt, akkor sem szerettem ilyen védtelen lenni, és kifejezetten megijesztett, hogy ez a holdciklus akármelyik pontján bekövetkezhet. Valószínűleg Wonhohoz volt köze, de meg kellett tudnom a pontos okát, hogy ilyen még egyszer ne történhessen meg.

>Közben az asztalhoz értünk, és Jaebum mellé letelepedve üdvözöltem a hyungokat. Shownu csak egy biccentésre méltatott, túlságosan lekötötte az ebébje, valahonnan energiával kell ellátni azt az izomtömeget. Termetre ő a legnagyobb az ifjú alfák közt, de mégis Jaebum a legerősebb. A vérvonal sokat számít. Jinyoung hyung rögtön leckéztetésbe kezdett, amire a barátaim is rákontráztam. Legszívesebben rájuk borítottam volna az asztalt, és közöltem volna, hogy azzal beszélgetek, akivel akarok, de Jinyounggal nem lehet szájalni. Néha ijesztőbb, mint a két alfa barátja. Így kénytelen voltam most az egyszer befogni azt a nagy szám, vagyis inkább teletömni étellel, mert az hatásosabb volt. Némileg levezettem a mérgem azzal, hogy dühösen rágtam a húst.

Mégis, ami leginkább zavart, az az, hogy Jaebum továbbra is jeges csöndbe burkolózott, és az orrom elárulta, hogy irtó pipa. Az ebéd végeztével csak annyit vakkantott oda nekem, hogy meg ne lásson még egyszer azokkal a „zsarnokokkal” beszélni. Bár ökölbe szorult a kezem, most az egyszer nem javítottam ki, hogy készázötven évvel le van maradva, és megjegyeztem magamnak, hogy ha kiszellőzött a feje, ki kell valahogy engesztelnem.

Annak ellenére, hogy tudtam, jegyesem ellenezné, elhatároztam, hogy nem fogok lemondani az egyik legjobb barátomról. Írtam Minhyuknak, hogy beszélgessünk valamikor máskor, mire ő a suli utánt javasolta. Diszkréten válaszoltam az üzenetre a pad alatt, hogy Woozi se vegye észre, és az unalmas koreai órát azzal töltöttem, hogy valami jó kifogást találjak, miért nem sétálok vele haza. Akkor még nem tudtam, hogy nem számít, van-e jó kifogásom, mert a jegyesem saját kezébe akarja venni a felügyeletem.

folyt.köv.

~*~*~

Jegyzet: az én vérfarkasos alfa/omega univerzumom
    Nincsenek lányok, helyette a két nem az alfa és az omega.
    Az omegák az anyák, és önnedvesítőek. Holdhónaponként egyszer "tüzelnek", amikor... nos, röviden, rájuk tör a kontrollálhatatlan vágy, bár ennél kicsit komplexebb a dolog. Maximum három napig tart, ha nincsenek közben egy alfával, ami megadja a kielégülést és azonnal véget vet a tüzelésnek (khmduzzanatkhm). Mintha lázasak lennének, felforrósodnak, izzadnak, közben gyengébbek, szeédülhetnek, és elég zavaros a koncentrációjuk is. Olyan feromonokat adnak ki, amitől az alfák is eszüket vesztik. Az önkielégítés csak ideiglenesen segít, illetve vannak gyógyszerek, amikkel egy időre lehet enyhíteni a tüneteket, hogy átvészeljék a napot a munkahelyen/iskolában. Öhm... egyéb részletek majd kiderülnek, ha kellenek (nemröhög, ezt iszonyat ciki bepötyögni ><)
     Az alfákban az egyetlen különlegesség az a bizonyos duzzanat.
     Mint már láthattátok, van itt nemi diszkrimináció :'D
     Meleg párnak az alfa/alfa vagy omega/omega párt tekintik.
     A "megjelölés" egy harapásnyomot jelent valahol a partner testén, és kölcsönösen jelölik meg egymást. A farkasok számára ez úgymond nagyobb lépés, mint a formális esküvő, de az is létezik, mindenféle külsőséggel együtt.
     A farkasok érzékszervei érzékenyebbek, a feromonok jóvoltából ki tudnak szagolni bizonyos érzelmeket, vagy az egyedi testszag alapján meg tudják mondani, ki van a közelükben.
     Néha van valamiféle gondolatolvasás a vérfarkasos történetekben, nálam ez nem lesz.
     Van viszont egy bizonyos "reakció"/"összehangolódás", ami nem feltétlen korlátozódik párra. Pontosabban, kompatibilis vagy egymást vonzónak találó párok közt jöhet létre, amikor minden idegszálukkal egymásra figyelnek, a külvilágot teljesen kizárva. Társulhatnak mellé a szerelem tipikus jelei is, vagy szexuális feszültség esetén hasonló lehet, mint a tüzelés (az omega is érezheti úgy magát, illetve az alfából is válthat ki olyan reakciót). Változó, hogy ki hány emberrel tapasztal ilyet. Egy erősen maszkulin alfa vagy erősen feminin omega sokakból válthat ki ilyen reakciót. Akit megjelöltek, az már csak a megjelölő partnerére reagál így. Szerelmesek főleg a partnereikre, de előfordulhat, hogy volt partnerre, vagy egy igen erős kisugárzású egyéb személyre is reagál valaki.
    Később lesz farkassá alakulás is, ott tételezzük föl, hogy farkasalakban is képesek emberi nyelvet beszélni. És átalakuláskor eltépik a ruháikat.